(1986- )
JACK CHRISTOPHER STAMP BROOKSBANK 1986. május 3-án született Londonban, és egy öccse van, Thomas.
Nem végzett egyetemi tanulmányokat, helyette inkább bárpultosként, majd menedzserként dolgozott a london Mayfair negyedben található a Mahiki bárban. Jelenleg a George Clooney által alapított Casamigos tequilamárka európai nagyköveteként dolgozik, de emellett létrehozta a Jack Brooksbank Ltd-t is, amely borok, sörök és szeszes italok nagykereskedelmével foglalkozik.
Eugenie és Jack 2010-ben ismerkedtek meg a svájci Verbierben, ahol Jack akkoriban dolgozott, és ahova a hercegnő síelni ment családjával (édesapja, Andrew herceg 50. születésnapja alkalmából).
Eugenie ekkor 19, míg Jack 23 éves volt, és állítólag szerelem volt első látásra. Hét év együttlét után Jack 2018. január 1-én egy nicaraguai nyaralás során kérte meg a hercegnő kezét, eljegyzésüket a Buckingham palota 2018. január 22-én jelentette be.
Eugenie és Jack 2018. október 12-én házasodtak össze a Windsori kastély Szent György kápolnájában.
Idén április 23-án ünnepelték együttlétük 10. évfordulóját, erről Eugenie instagram posztjából értesült a nagyvilág.
A pár a Kensington Palota területén lévő három szobás Ivy Cottage-ben él.
Az újságok 2020 április elején arról írtak, hogy Jack édesapjának, George Brooksbanknek a koronavírus-tesztje pozitív lett és intenzív osztályon fekszik, miután egy franciaországi út során megfertőződött a koronavírussal. Állapota súlyos volt, de stabil. Felesége, Nicola tesztje szintén pozitív lett, ám ő otthon maradhatott, mivel a tünetei enyhék voltak. George Brooksbank öt hetet volt lélegeztetőgépen és májusban, amikor már egy második kórházban lábadozott, nyilvánosan mondott köszönetet a brit egészségügynek (NHS) azért, hogy megmentették az életét.
Eugenie és Jack 2020 őszén jelentette be, hogy első gyerekük születését 2021 elejére várják:
Kapcsolódó oldalak: Eugenie hercegnő ~ Eugenie és Jack eljegyzése ~Eugenie és Jack esküvője