1953. június 2.
Mivel maga a koronázási szertartás egy örömteli esemény, általában több hónap telik el a trónra kerülés után, mire sort kerítenek a ceremóniára. Egyrészt hagynak időt a gyászra, hisz a trónra kerülés többnyire az előző uralkodó halálával történik, másrészt kell idő a szertartás megszervezésére is. Több száz, ezer vendég érkezik ilyenkor a világ minden tájáról: politikusok, a Nemzetközösség vezetői, más országok uralkodói és egyéb meghívottak.
Elizabeth 1952. február 6-án került trónra, ekkor halt meg édesapja, George VI király. A koronázásra több mint egy évvel később, 1953. június 2-án került sor. Elizabeth ekkor 27 éves volt. Ez volt az első ilyen jellegű esemény, amelyet már a tv (BBC) is közvetített, és állítólag több mint 20 millióan követték figyelemmel élőben világszerte. Érdekesség: „ennyi televíziós készülék messze nem volt a háborús szűkösségtől és a jegyrendszertől még épphogy csak szabadulni igyekvő Nagy-Britanniában, ám az esemény összeterelte a lakosságot: milliók tértek be – akár ismeretlenül is – olyan családokhoz, amelyekről tudott volt, hogy van televíziójuk”. (forrás: itt) Az eseményt a Királynő nagybátya, David windsori herceg és felesége Wallis Simpson is a televízión keresztül követték, ők állítólag nem kaptak meghívót, hogy személyesen részt vehessenek rajta.
A vendégek száma, akik ott lehettek a ceremónián a Westminsteri Apátságban, 7500 fő volt (egyes források szerint 8250 fő).
Az eseményt a canterbury-i érsek celebrálta, mint az anglikán egyház legmagasabb rangú főpapja. A szertartás menete alig változott az idők során, ez pedig a következő: az uralkodót „bemutatják” a népnek és elismertetik a néppel. Ezután jön az eskütétel, melynek során a megkoronázandó uralkodó megfogadja, hogy fenntartja a törvényeket és az egyházat, majd ezt követi a szentelt olajjal történő felkenés és a koronának, illetve a többi koronázási ékszernek a felhelyezése.
A szertartás az alattvalók hódolatának fogadásával ér véget.
Az eskütétel szövege a következő (forrás: Wikipedia):
Canterbury-i érsek: „Ünnepélyesen esküszik, hogy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Unió, Pakisztán és Ceylon népeit, valamint egyéb birtokait és területeit saját törvényeik és szokásaik szerint kormányozza?”
Királynő: „Ünnepélyesen esküszöm, így teszek.”
Canterbury-i érsek: „Esküszik, hogy minden ítéletét, amennyire csak lehet, a Jog, az Igazság és a Kegyelem nevében hozza?”
Királynő: „Esküszöm.”
Canterbury-i érsek: „Esküszik, hogy minden erejével fenntartja Isten törvényeit és az evangélium kinyilatkoztatásait? Esküszik, hogy minden erejével fenntartja a protestáns vallást az Egyesült Királyságban? Esküszik, hogy megőrzi és fenntartja az angol egyház intézményét, doktrínáit, imádatát, fegyelmét és kormányzatát, amit a törvény felállított? Esküszik, hogy megőrzi püspökeinek és papjainak jogait, melyeket a törvények biztosítanak számukra?”
Királynő: „Esküszöm, mindent így teszek. Amiket előbb megígértem, megteszem és megtartom. Isten engem úgy segéljen!
A ceremónia után egy nyolc kilométeres körút várt a királynőre: hárommillió alattvaló várta órák óta a zuhogó esőben, hogy akár csak egy pillantást is vethessenek rá.
Ez a fontos nap a Buckingham palota erkélyén zárult: a Királynő itt már férjével és gyerekeivel (Charles és Anne) integetett az összegyűlt ünneplőknek.
