(1982 – )
Catherine “Kate” Elizabeth Middleton 1982. január 9-én a readingi Royal Berkshire Hospitalban született, és egy Newbury melletti kis faluban, Chapel Row-ban nőtt fel. Édesapja Michael a British Airways-nél dolgozott, édesanyja Carole pedig ugyanitt légiutaskísérő volt, amikor megismerkedtek. Két testvére van: egy húga, Philippa (Pippa) és egy öccse, James.
Nem sokkal húga születése után a család pár évre Jordániába költözött, mikor apjuk, Michael Middleton menedzseri állást kapott a Queen Alia nemzetközi repülőtéren.

Miután visszatértek a királyságba, megalapították saját, partikellékeket és dekorációkat kínáló cégüket a Party Pieces-t.
Az érettségi után Catherine egy ideig Chilében tevékenykedett önkéntesként egy olyan szervezetnél, amely az elzárt területeken élő embereket segíti, hogy azok ivóvízhez és orvosi ellátáshoz jussanak. Ezután néhány hónapot Firenzében töltött, ahol olasz nyelvet tanult.
2001-ben iratkozott be a skóciai St. Andrews egyetemre, ahol művészettörténetből szerzett diplomát 2005-ben. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, William herceggel, aki szintén ezen az egyetemen tanult. Eleinte barátok voltak, sőt más társukkal együtt közös lakást is béreltek. 2003-ra a barátságból szerelem szövődött, bár a kapcsolatot akkoriban egyik fél sem erősítette meg.
Az egyetem után Catherine a Jigsaw nevű divatcégnél helyezkedett el mint beszerző, de szülei cégénél is dolgozott.
A média figyelme folyamatos nehézségeket jelentett neki, 2005-ben ügyvédjén keresztül „zaklatásról” panaszkodott. 2006-ban Catherine jelen volt a Sandhurst-i katonai akadémián William tisztté avatási ceremóniáján.
2007 januárjában ismét felfokozott médiafigyelem középpontjába került, ekkor mind Charles walesi herceg, mind William, sőt a Middleton család ügyvédje is perrel fenyegette az őt zaklató újságírókat. Két médiacsoport, a News International (a The Times és a The Sun kiadója) és a Guardian Media Group ekkor vállalta, hogy nem közlik le a paparazzik által készített fényképeket.
2007. április 14-én a BBC és más hírlapok is beszámoltak arról, hogy William és Catherine szakítottak, ám néhány hónappal később újra együtt látták őket különböző eseményeken.
Mivel a kapcsolatuk kezdetétől az eljegyzésig Catherine-nek igen hosszú ideig kellett várnia, a pletykalapok “Waity Katie”-nek nevezték el (“várakozó Kati”).
Végül William 2010 októberében, egy kenyai nyaralás alatt kérte meg barátnője kezét néhai édesanyja, Diana eljegyzési gyűrűjével. A pár 2011. április 29-én kelt egybe a Westminsteri apátságban. A televíziós közvetítést kb. 300 millió ember látta szerte a világon. E napon a Királynőtől a Cambridge hercege és hercegnéje, a Skóciában használandó Strathearn grófja és grófnéja, és az Észak-Írországban használandó Carrickfergus bárója és bárónéja címeket kapták.
2012 decemberében a St. James’s Palota bejelentette, hogy a hercegné várandós első gyermekükkel. A bejelentés a szokásosnál előbb történt, mivel Catherine kórházba került a súlyos reggeli rosszullétei miatt. A trónörökös George herceg 2013. július 22-én született meg.
A hercegné második és harmadik terhessége sem folyt le könnyebben, rosszullétei miatt több hivatalos programot is le kellett mondania. Charlotte hercegnő 2015. május 2-án, Louis herceg pedig 2018. április 23-án jött világra. A gyerekek apjuk után a trónöröklési rend 3., 4. és 5. helyén állnak.

Catherine 8. házassági évfordulójuk alkalmából a Királynőtől megkapta a Királyi Viktoriánus rend legmagasabb fokozatát, a Nagykeresztes Dáma címet (GCVO – Knight/Dame Grand Cross of the Victorian Order).

A hercegné által támogatott karitatív szervezetek nagy része gyermekekkel, művészetekkel, mentális egészséggel és különböző függőségekkel kapcsolatos. Catherine számos szervezet védnökségét látja el, ezek között van a Nemzeti Képtár, az Action on Addiction egyesület, a Nemzeti Történeti Múzeum, az Anna Freud Központ, a Királyi Légierő Akadémiájának Kadétjai egyesület, az Action for Children, a Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kamarája, valamint a Victoria és Albert Múzeum.
Kapcsolódó cikkek:
Catherine és William egyetemi diplomaosztója (2005) ~ William és Catherine eljegyzése ~ William és Catherine esküvője ~ Catherine férje, William herceg ~ Catherine címei és címerei