William és Catherine eljegyzési interjúja

2010. november 16-án, miután a Clarence House bejelentette eljegyzésüket és részt vettek egy gyors fotózáson a sajtó képviselőivel, William és Catherine exkluzív interjút adtak Tom Bradby-nek, az ITV riporterének. Tom lassan 20 éve jó kapcsolatot ápol mind Williammel, mind Harryvel, és neki köszönhetjük például Harry 2004-es és 2016-os lesothói útjairól készült dokumentumfilmeket is, illetve a sussexi hercegi pár tavalyi dél-afrikai útjáról készült dokumentumfilmet is.

Ez az interjú volt az első alkalom, amikor a nagyközönség beszélni hallhatta Catherine-t. 

Tom Bradby első kérdése egyértelműen az eljegyzésre irányult: mikor történt a lánykérés, hol és hogyan? William elárulta, hogy kb. 3 héttel korábban történt, a kenyai nyaralásuk idején, amin barátaikkal vettek részt. Akkor már egy ideje beszéltek a házasság témájáról, szóval nem volt hatalmas meglepetés maga a lánykérés ténye. Egy nagyon szép helyre vitte el Catherine-t, és ott kérte meg a kezét. Catherine hozzátette, hogy nagyon romantikus volt az egész, és a herceg valójában legbelül egy igazi romantikus alkat. Abban a pillanatban nem is számított rá, így valóban meglepetésként élhette meg a pillanatot.

A herceg ezután elmondta, hogy már egy ideje tervezte, de igazán ott Afrikában érezte, hogy az a megfelelő helyszín és pillanat. Addigra már kb. 3 hete volt a gyűrű a hátizsákjában, amit féltve őrzött, tudva, hogy ha eltűnne, akkor nagy bajban lenne.
A gyűrű családi örökség, édesanyja eljegyzési gyűrűje volt, és így ő is részese lehetett mindennek. William nevetve hozzátette, hogy ha Catherine elveszíti, akkor ő is nagyon nagy bajban lesz…

Tom Bradby megjegyzésére, hogy sugároznak az örömtől és mennyire nyugodtnak látszanak, a herceg válasza ez volt: “Olyanok vagyunk, mint a kiskacsák: nagyon nyugodtaknak tűnünk a felszínen, de a lábacskáink izgatottan kapálóznak a víz alatt. Na de a viccet félretéve, már nagyon régóta beszéltünk róla, és végre megkönnyebbülés mindkettőnk számára, hogy mindenkivel megoszthatjuk. Az elmúlt két-három hét elég nehéz volt, hiszen egyértelmű okok miatt csak a legszűkebb körrel tudathattuk a hírt.”

William természetesen megkérte Catherine kezét apjától, Michael Middletontól is, ám úgy gondolta, célszerűbb előbb magának Catherine-nek feltenni a kérdést, hiszen akár nemet is mondhatott volna. De szinte azonnal a lánykérés után beszélt leendő apósával is.
Catherine ezután a család fontosságáról beszélt, hogy mennyire sokat segítettek neki szülei és testvérei az elmúlt, néha nehéz időkben is, és hogy ők egy nagyon összetartó család. 

Természetesen Tom Bradby arról is megkérdezte őket, hogy terveznek-e gyerekeket és mennyit, mire a válasz az volt, hogy természetesen hamarosan erre is sor kerül, de egyelőre szeretnék egy kicsit élvezni a házaséletet is.

A megismerkedés története is szóba került, mint az ilyenkor már megszokott. Catherine elmondta, hogy az első találkozásukkor elpirult, és nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy ki is áll előtte. Aztán hamarosan barátok lettek, és innentől kezdve már könnyebb volt. 

Tom rákérdezett arra a “közismert tényre” is, hogy állítólag Catherine szobájának falán volt egy poszter is a hercegről, mire William nevetve közbevágott, hogy nem is egy, hanem 20! Catherine azonban ki kellett, hogy ábrándítsa mindkettőjüket, hiszen mindössze egy Levis farmert reklámozó poszter lógott a falon, és nem William. Erre ismét replikázott a herceg, hogy egyértelműen ő volt a poszteren, Levis farmerben…

Szóba került a főzés is, ami logikus kérdés azt követően, hogy együtt laktak. Catherine jól főz (legalábbis sokat javult a kezdetek óta), míg arra a kérdésre, hogy a herceg főzött-e, illetve csinált-e bármi hasznosat a ház körül, nevetve ez volt a válasz: “Határozd meg a ‘hasznos’ szót, Tom”

Ekkor Catherine vette át a szót, elárulva, hogy a herceg igenis főzött neki néha, bár ilyenkor többnyire neki kellett közbe lépnie (még tűzeset is volt párszor), hogy végül jól sikerüljön a fogás. Arra a kérdésre pedig, hogy azóta javult-e vagy romlott William főzési képessége, eltérően válaszoltak: a herceg szerint igen, Catherine szerint nem, bár Catherine rögtön hozzátette, hogy nem igazán ad neki elég teret arra, hogy ennek ellenkezőjét bebizonyítsa.

Tom ezután arról érdeklődött, hogy milyen volt az első találkozás a másikuk családjával. Catherine elárulta, hogy eléggé ideges volt azelőtt, hogy William bemutatta volna apjának, de Charles rendkívül barátságos és kedves volt, így ez a rész elég könnyen ment. A Királynővel Peter és Autumn esküvőjén találkozott először, ám ekkor Őfelségének csak egy rövid üdvözlésre és pár perces szívélyes beszélgetésre jutott ideje.

Catherine családjáról a herceg elmondta, hogy egy nagyon összetartó és szerető családról van szó, akivel nagyon jól kijön és szerencsések, hogy mindenben mellettük álltak az elmúlt évek során. Ő már most családtagnak érzi magát az alapján, ahogy hozzá viszonyulnak.

Szóba került a 2007-es szakítás is, amivel akkoriban tele voltak az újságok, erre William egyből azzal válaszolt, hogy egyrészt nem szabad elhinni mindent, amiről az újságok írnak, majd beismerte, hogy ott és akkor valóban szakítottak egy rövid időre. Mindketten fiatalok voltak, teljesen eltérő életstílussal és jövőképpel, és szükségük volt erre az időszakra, hogy átgondolják mindazt, ami rájuk vár a jövőben. Szerencsére szerinte jól sült el, és azóta még szorosabb a kapcsolatuk. 

Catherine elárulta, hogy akkoriban még nem így gondolta, de most már tudja, hogy az a periódus tette erősebbé, segített neki abban, hogy jobban megismerje önmagát. Egyszóval hasznos volt számára így visszatekintve.

Catherine most a világ leghíresebb családjába házasodik be, William édesanyja egy ikonikus személyiség volt, akit az egész világon csodáltak – nem sok ez? Nem érzi úgy, hogy túl sok az elvárás? – kérdezte Tom.

“Egyértelműen szerettem volna találkozni vele, hiszen ő egy rendkívül inspiráló nő volt, akire mindenki szívesen néz fel. (…) ez egy csodás család, a családtagok, akikkel eddig találkoztam, annyi mindent értek el az eddigi életük során, mindannyian nagyon inspirálóak. Igen, egy kicsit talán sok…” – válaszolt Catherine.

A herceg ehhez hozzátette, hogy természetesen a saját útjukat szeretnék járni, nincs nyomás rajtuk, hogy Catherine Diana örökébe lépjen. Ők a saját jövőjüket tartják szem előtt, és ebben Catherine csodásan helyt fog állni. 

A közelgő esküvő kapcsán William elárulta, hogy már mindketten nagyon várják már és izgulnak. Alig várják azt is, hogy egész életüket együtt töltsék és közösen éljék át mindazt, amit számukra tartogat a jövő. 

Az interjút Catherine azzal zárta, hogy reméli, hogy sikerül majd nyomot hagynia, bármilyen kicsit is. Már nagyon várja, hogy ‘munkába állhasson’, és megígérte, hogy nagyon fog igyekezni…

A 17 perces felvételt itt nézhetitek meg:

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.