Philip, Edinburgh hercege

(1921 – 2021)      

Gyermekkora

Philip herceg 1921. június 10-én született Korfu szigetén, és szülei révén a ‘Görögország és Dánia hercege’ címmel rendelkezett.

18 hónapos volt, amikor a család arra kényszerült, hogy elhagyja az időközben politikailag instabillá vált Görögországot. George V (V. György) király a Királyi Hadierőt küldte értük, hogy kimenekítsék az egész családot. Száműzetésük első állomása Párizs volt, majd a kis herceg 1930-ban az Egyesült Királyságba került, ahol anyai nagyanyjával, Victoria Mountbattennel élt a Kensington palotában, majd nagybátyjánál, George Mountbattennél Berkshire-ben.

Philip 1939-ben a Gordonstoun növendékeként

1933-ban a németországi Schule Schloss Salembe küldték, amelynek az volt az előnye, hogy “megspórolta a tandíjat”, mivel az iskola a sógora, Berthold, Badeni márki családjának tulajdonában volt. A nácizmus németországi térnyerésével a Salem zsidó alapítója, Kurt Hahn elmenekült az országból, és Skóciában megalapította a Gordonstoun iskolát, ahová Philip 1936-ban iratkozott be.

Haditengerészeti karriere

1939-ben felvételt nyert a Brit Királyi Haditengerészeti Akadémiára, követve ezzel nagyapja példáját, aki flottatengernagy volt. A “legjobb kadét” minősítéssel zárta az akadémiát, majd a II. világháború kitörésével aktív állományba került. 1940 januárjában kapta meg első beosztását a HMS Ramillies csatahajón. Négy hónapig szolgált a csendes-óceáni hadszíntéren, ezt követően kisebb hajókon (Kent, Shropshire) és Ceylonban teljesített szolgálatot.

Philip Mountbatten hadnagy

1940 októberében a Földközi-tengerre vezényelték, a HMS Valiant csatahajóra osztották be, amelynek fedélzetén részt vett a krétai csatában. 1942-ben Portsmouth-ba vezényelték és a tiszti tanfolyam elvégzése után alhadnaggyá léptették elő. 1942 júniusától a HMS Wallace rombolón szolgált, amely Nagy-Britannia keleti partjainál konvojokat kísért, majd részt vett a szicíliai partraszállásban.

Alig 21 éves volt, amikor 1942 júliusában hadnaggyá, majd főhadnaggyá és a HMS Wallace elsőtisztjévé léptették elő. 1944-ben a HMS Whelp rombolón szolgált, amely a brit csendes-óceáni flotta része volt. 1946 januárjában tért vissza Nagy-Britanniába a Whelp fedélzetén, és oktatóként a HMS Royal Arthur iskolába került.

1952-ben kapitánnyá léptették elő, de ígéretes haditengerészeti karrierjének végül véget vetett apósának, George VI (VI. György) királynak idő előtt bekövetkezett halála és ezáltal felesége trónra kerülése…

Házassága

1939-ben George VI király családjával látogatást tett a dartmouth-i tengerészeti akadémián, amelynek során Elizabeth királyné felkérte Philipet, hogy lányai, Elizabeth és Margaret hercegnők kísérője legyen. Az alig 13 éves Elizabeth hercegnő beleszeretett a jóképű tengerésznövendékbe, és hamarosan levelezni kezdtek. 1946 nyarán Philip megkérte a Királytól a hercegnő kezét. A Király igent mondott, de a hivatalos bejelentéssel a következő évig várni kellett, amíg a hercegnő betöltötte a 21. életévét. 

Philip herceg kapcsolatai (nővérei révén), származása és rangja politikailag kényes kérdés volt a II. világháború után, ezért kellett lemondania görög és dán királyi címeiről, a görög trónra támasztott igényéről és a görög állampolgárságáról – így utódjai nem formálhattak jogot se a dán, se a görög trónöröklési rendben betöltött helyükre.  Ezt követően anyja családja után felvette a Mountbatten vezetéknevet, és ettől kezdve a Philip Mountbatten hadnagy nevet viselte.

Az eljegyzést 1947. július 10-én jelentették be.

Egy hónappal az esküvő előtt Philip áttért az anglikán vallásra. 1947. november 19-én, egy nappal esküvőjük előtt leendő apósa, George VI király az Ő Királyi Fensége (HRH, His Royal Highness) megszólítást és a Térdszalagrend lovagi címét adományozta neki, ám ezeket a címeket mindössze egy napig (!) viselte. Az esküvő reggelén az Edinburgh hercege, Merioneth grófja és Greenwich bárója nemesi címeket kapta.

1947. november 20-án tartották esküvőjüket a Westminsteri apátsági templomban.
Az ifjú pár a Clarence House-ban telepedett le, itt született első két gyermekük is: Charles herceg 1948-ban és Anne hercegnő 1950-ben. Elizabeth trónra kerülése után a párnak született még két gyermeke: Andrew herceg 1960-ban és Edward herceg 1964-ben.

Elizabeth és Philip az esküvőjük napján

Philipnek a királynő férjeként gyakorlatilag semmilyen alkotmányos szerepe nem volt, állami ügyiratokba hitvesével ellentétben nem tekinthetett bele, és formailag saját feleségének alattvalója volt, amióta a Királynő 1952-ben trónra lépett. Ráadásul még saját gyermekei sem az ő nevét viselik. Történelmi források szerint Philip szerette volna, ha felesége megkoronázása után a királyi ház felveszi a Mountbatten nevet, ám Winston Churchill, a Királynő első miniszterelnöke rábeszélte a fiatal uralkodót a Windsor-ház nevének megtartására.

Elizabeth és Philip 1949-ben

Érdeklődési körei

A herceget különösen érdekelte a tudomány, az ipar és a mérnöki vívmányok. Többször tett hivatalos látogatást kutatóközpontokban és -laborokban, szénbányákban, különböző gyárakban, mérnöki kivitelezést igénylő projekteken – mindezt azzal a céllal, hogy jobban átlássa a brit ipari életet és ezáltal hozzájárulhasson annak fejlesztéséhez. Ezen kívül sokat foglalkozott a környezetvédelemmel is. A gépjárművek által kibocsátott gázok káros hatásai miatt már az 1960-as években elkezdett elektromos autóval közlekedni. 

Egész életében lelkesen sportolt, többek között a lovaspóló és a vitorlázás is a szenvedélyei közé tartozott. Emellett képzett pilóta is volt, ő volt a királyi család tagjai közül az első, aki helikopterrel felszállt a Buckingham palota kertjéből. 

A krikettezo Philip herceg 1953-ban

A krikett nagy rajongójaként egykor a skót Gordonstoun bentlakásos iskola csapatának kapitánya is volt, és akkoriban Anglia egyik legnagyobb krikett-tehetségének tartották. 1953-ban a Norfolk hercege elleni hírességek meccsén nem kevesebb, mint 18 hazafutást sikerült produkálnia.

Évtizedeken keresztül űzte a fogathajtást. Azután kezdett ezzel a sporttal foglalkozni, hogy 50 éves korában egy ízületi gyulladás miatt vissza kellett vonulnia a lovaspólózástól. Annyira sikeres lett, hogy három európai és hat világbajnokságon képviselte az Egyesült Királyságot. 1964 és 1986 között a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöki pozícióját töltötte be, majd miután a fogathajtás 1969-ban hivatalos versenyággá vált, ő maga is részt vett az ezen versenysportban alkalmazott számos szabály kidolgozásában.

The Crown' Gets Prince Philip's Love of Carriage Driving Right
(Town & Country Magazin)

Egész életében lelkiismeretes és szenvedélyes természet- és állatvédő hírében állt. Ő volt a brit WWF első elnöke 1961-es alapításától egészen 1982-ig, valamint a Nemzetközi WWF szervezet elnöke 1981-től 1996-ig. Ezt követően megkapta a WWF tiszteletbeli (emeritus) elnöke címét is.

Lelkes festő és tervező is volt: az ötvenes években ő tervezte meg például a Britannia királyi jacht belsejét. Mandzsettagombokat és érméket, valamint a Királynő számára ékszereket is tervezett. Emellett ő vázolta fel a Windsor kastélyban a magánkápolna új ólomüveg ablakainak a terveit, miután az eredeti magánkápolnát az 1992. november 20-án kiütött tűz elpusztította.

The Late Prince Philip Was a Devoted Patron of the Arts and a Hobbyist  Painter—Here Are Some of His Most Notable Pursuits
artnet.com / Gettyimages

A 65 év alatt, míg a Koronát szolgálta, 22.190 hivatalos programon vett részt, 5.496 beszédet tartott, 143 országban fordult meg hivatalos körúton, több mint 780 szervezetnek volt védnöke, elnöke vagy tagja, és 14 könyvet írt.

Egészsége

Kilencvenéves koráig szinte panaszmentesen élt, híresen aktív és kimagaslóan jó egészségű volt, de az utolsó éveiben átesett néhány műtéten.

A Buckingham palota 2017. május 4-én jelentette be, hogy a 96 éves Philip herceg 2017 augusztusában visszavonul a közélettől. A herceg 2017. augusztus 2-án a királyi haditengerészet felvonulásán vett részt, ezzel búcsúzva hivatalos kötelezettségeitől, ezt követően nagyon ritkán lehetett látni.

2020. június 10-én a Buckingham palota az alábbi új fotót tette közzé Philip herceg 99. születésnapja alkalmából. A fotó a Windsor kastély udvarán készült pár nappal korábban, ahol a Királynő és a herceg akkor már 3. hónapja élt teljes izolációban a koronavírus idején.

Queen Elizabeth II and the Duke of Edinburgh pictured 1/6/2020 in the quadrangle of Windsor Castle ahead of his 99th birthday on Wednesday.
© PAimages

2020. november 20-án ünnepelték 73. házassági évfordulójukat.

Az utolsó hivatalos fotó Philip hercegről: 2020. november 19-én, 73. házassági évfordulójukon a Királynővel unokáik üdvözlőlapjait nézegetik Windsorban. (Forrás:Tatler)

2021. február 16-án a herceg kórházba vonult, mert nem érezte jól magát. Eleinte fertőzéssel kezelték, majd sikeres beavatkozást hajtottak rajta végre egy már korábban is fennálló, a szívét érintő probléma miatt. Március 16-án hagyhatta el a kórházat, és visszatért a Windsor kastélyba, ahol április 9-én reggel békésen elhunyt.

A Buckingham Palota hivatalos közleménye így szólt:

„Őfelsége, a Királynő mélységes szomorúsággal jelenti be szeretett férje, Ő Királyi Fensége Philip, Edinburgh hercegének halálát. Ő Királyi Fensége ma reggel békésen hunyt el a Windsori kastélyban.”

Temetését április 17-én tartották Windsorban.

Megszólításai/címei az évek során:

·  1921. június 10. (születés) – 1947. február 28.: Ő Királyi Fensége, Philip görög és dán herceg (His Royal Highness Prince Philip of Greece and Denmark)

·  1947. február 28. (lemond előző rangjairól) – 1947. november 19. (esküvő előtti nap):
Philip Mountbatten hadnagy (Lieutenant Philip Mountbatten)

·  1947. november 19. – 1947. november 20. (esküvő): Ő Királyi Fensége Sir Philip Mountbatten (His Royal Highness Sir Philip Mountbatten)

·  1947. november 20. – 1957. február 22.: Ő Királyi Fensége, Edinburgh hercege (His Royal Highness The Duke of Edinburgh)

·  1957. február 22 (brit hercegi címet kap) – napjainkig: Ő Királyi Fensége, Philip herceg, Edinburgh hercege (His Royal Highness The Prince Philip, Duke of Edinburgh)

Kapcsolódó cikkek: