Elizabeth hercegnő első rádiós beszéde

(1940. október 13.)

A Wartime radio broadcast, 1940. As Princess Elizabeth, The Queen ...

Elizabeth 14 éves korában mondta el élete első rádiós beszédét, melyet világszerte gyerekek (és felnőttek) milliói hallgattak a BBC „Gyerekek órája” című programjának keretében.

A hercegnő Windsorból jelentkezett be húgával, az akkor 10 éves Margarettel.

„Jó estét kívánva nektek, úgy érzem, hogy olyan barátokkal és társaimmal beszélek, akik mind velem, mind húgommal sok boldog ’Gyerekek órája’ programot hallgattak már végig.

Több ezren vagytok, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat, és akiket elválasztottak a szüleiktől. Húgom, Margaret, és én is tapasztalatból tudjuk, mit jelent távol lenni a szeretteinktől.

Nektek, akik új környezetben éltek, üzenjük, hogy együtt érzünk veletek, és ugyanakkor köszönetünket fejezzük ki mindazon kedves embereknek, akik befogadtak titeket otthonaikba.

Mi, akik itthon maradhattunk folyamatosan gondolunk rátok, barátainkra és rokonainkra, akik a tengerentúlra kerültek – rátok, akik több ezer mérföldet utaztak azért, hogy e háborús időkben otthonra találjanak Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában vagy az Amerikai Egyesült Államokban.

Húgommal együtt úgy gondoljuk, hogy elég jól ismerjük ezeket az országokat. Szüleink gyakran meséltek róluk egy-egy hivatalos látogatásukat követően. Ennek köszönhetően nem nehéz elképzelnünk a mostani életeteket, mindazon új látnivalókat és kalandokat, amelyekben most részetek van.

Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy sűrűn gondoltok a régi otthonotokra. Tudom, hogy nem fogtok elfelejteni minket, ahogy mi sem feledünk titeket. Az itthon maradt gyerekek nevében minden jót kívánunk – nektek és kedves vendéglátóitoknak is.

Mielőtt elköszönnék szeretnélek biztosítani titeket arról, hogy mi, itthon maradt gyerekek tele vagyunk vidámsággal és bátorsággal. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy segítsünk a bátor tengerészeinken és katonáinkon, és elviselhetőbbé tegyük a veszélyt és a háború szomorúságát.

Mindannyian tudjuk, hogy végül minden rendben lesz; Isten vigyázni fog ránk, győzelmet hoz és békét. És amikor a béke eljön, emlékezzünk rá, hogy mi, a ma gyerekei, leszünk azok, akik a világot holnap egy jobb és boldogabb hellyé tesszük.

A Húgom itt van mellettem, és mindketten jó éjt kívánunk nektek.

Margaret, gyerünk!

Jó éjt, gyerekek.
Jó éjt, és jó szerencsét mindannyiótoknak.”