(1960 – )
Az 1960. február 19-én született Andrew (András) herceg, Elizabeth II (II. Erzsébet) királynő és Philip (Fülöp) edinburgh-i herceg sorban harmadik gyermeke és második fia, aki jelenleg a trónöröklési sorban a 8. helyen áll.
Kisgyerekként magántanuló volt, majd apja és bátyja, Charles nyomdokait követve a skóciai Gordonstoun bentlakásos iskola hallgatója lett. Egyetem helyett a Tengerészeti kollégiumot választotta.
Katonai pályafutása:
Miután belépett a Brit Királyi Haditengerészetbe több hajón is szolgált, helikopterpilóta és kommandós kiképzést is kapott. A Királyi Légierőnél szolgált és édesanyja, a Királynő külön engedélyével részt vett a Falkland-szigeteki háborúban.
Katonai karrierének állomásairól bőven lehetne még részletesen írni, de mi megelégszünk annyival, hogy 1999-ben parancsnokká nevezték ki, majd 2000-ig, leszereléséig a Brit Védelmi Minisztériumban szolgált. Később tiszteletbeli kapitánnyá léptették elő, 2010-ben 50. születésnapján ellentengernaggyá, 2015-ben pedig tiszteletbeli altengernaggyá.
Házassága és válása:
Andrew és Sarah Ferguson (közismertebb nevén “Fergie”) már gyerekkoruk óta ismerték egymást, hiszen Sarah édesapja, Ronald Ferguson együtt lovaspólózott Philip edinburgh-i herceggel, majd Charles walesi herceg pólómenedzsere volt, és Windsorban ő vezette a testőrségi pólóklubot is. Hivatalosan 1985-ben lettek egy pár.
Andrew 1986. február 19-én (saját 26. születésnapján) jegyezte el Sarah-t egy saját maga által tervezett rubint gyűrűvel, az eljegyzést pedig egy hónappal később jelentették be. 1986. július 23-án házasodtak össze. A nagy napon a Királynőtől a York hercege és hercegnéje, Inverness grófja és grófnéje, valamint Killyleagh bárója és bárónéje címeket kapták.
Két lányuk született: Beatrice (1988) és Eugenie (1990), de a kezdeti boldogságnak nem tett jót Andrew katonai karrierjéből fakadó folyamatos távolléte. 1992-ben külön költöztek, majd 1996-ban elváltak. Kapcsolatuk baráti maradt ezután is, két lányuk felügyeletét közösen látták el.
Sarah elmondása szerint ők a világon a legboldogabb elvált pár, akik továbbra is egy fedél alatt, a windsori Royal Lodge-ban élnek – igaz, állítólag két külön lakrészben.
Két unokájuk van:
- August Philip Hawke Brooksbank (2021) – Eugenie hercegnő révén
- Sienna Elizabeth Mapelli Mozzi (2021) – Beatrice hercegnő révén
3. unokájuknak érkezése, Eugenie révén, 2023 nyarára várható.
Andrew szenvedélyes golfjátékos, több golfklub védnöke és még többnek tiszteletbeli tagja is volt. Rendszeresen járt Kanadában, és az Egyesült Királyság nemzetközi kereskedelméért és befektetésekért felelős különmegbízottja is volt.
22 év katonai karrier után teljes munkaidőben a Koronának dolgozott: a 2018-as statisztikák alapján összesen 394 programon vett részt, melyek közül 135-öt az Egyesült Királyság területén kívül bonyolított le.
2019. november 20-án Twitteren, az azóta már megszüntetett Duke of York oldalon jelentette be, hogy (az Epstein-ügy miatt) határozatlan időre visszalép a Korona nevében történő hivatalos teendői végzésétől:
A nyilatkozat szövege magyarul:
“Közlemény Őfenségétől, a Yorki Hercegtől
Az elmúlt néhány napban világossá vált számomra, hogy a körülmények és korábbi kapcsolatom Jeffrey Epsteinnel komoly fennakadásokat okoz családom munkájában, és mindazoknak a intézményeknek és jótékonysági szervezeteknek a munkájában, melyeket büszkén támogatok.
Emiatt megkértem Őfelségét, hogy visszaléphessek a közéleti munkámtól a közeljövőre nézve, és erre engedélyt kaptam.
Továbbra is egyértelműen sajnálom a rosszul megítélt kapcsolatomat Jeffrey Epsteinnel. Öngyilkossága sok megválasztolatlan kérdést hagyott maga után, legfőképpen az áldozatai számára, és mélyen együttérzek mindenkivel akit ez bármilyen módon is érintett, és aki válaszokat keres a dolgok lezárásához. Csak remélni tudom hogy idővel sikerül majd újraépíteni életüket. Természetesen készségesen segíteni fogom a megfelelő jogi szerveket a vizsgálataikban, amennyiben szükséges.”
A Buckingham-palota 2022. január 14-én az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra Andrew yorki herceggel kapcsolatban:
„A Királynő jóváhagyásával és beleegyezésével York hercegének katonai kapcsolatai és Királyi védnökségei visszakerültek a Királynőhöz. York hercege a továbbiakban sem fog közfeladatokat ellátni, és bírósági ügyében magánemberként fog védekezni.”
(Arról, hogy önként mondott-e le róluk, vagy anyja fosztotta meg tőlük, sajnos nincs információnk, és a közlemény sem tér ki erre.)
A BBC értesülései szerint York hercege innentől kezdve az “Ő Királyi Fensége” megszólítást sem fogja használni, de ettől nem fosztották meg, akárcsak Sussex hercegét és hercegnéjét, akik továbbra is rendelkeznek e titulussal, csak nem használják.
************************************************************************************
Megszólításai/címei az évek során:
- 1960. február 19. – 1986. július 23. (esküvő): Ő Királyi Fensége, Andrew herceg (HRH The Prince Andrew)
- 1986. július 23. óta: Ő Királyi Fensége, York hercege (HRH The Duke of York)