A brit trónöröklési rend határozza meg, hogy kik és milyen sorrendben követhetik egymást az Egyesült Királyság és a brit korona alá tartozó országok (Commonwealth, Nemzetközösség) trónján.
A trónöröklési rendet az 1701-es Act of Settlement, az 1772-es Royal Marriages Act és a szokásjog szabályozza, amelyeket néhány pontban 2012-ben megváltoztattak (ez az ún. 2013-as Succession to the Crown Act, amely 2015-ben lépett életbe).
Ez alapján a trónöröklési rendben már nem élveznek előnyt a fiúutódok: viszont ez kizárólag a 2011. október 28. után születettekre vonatkozik. Akik e dátum előtt születtek, azoknak a sorrendjén nem változtat. Ezért előzi meg például Anne hercegnőt mindkét öccse (Andrew és Edward), és Lady Louise-t öccse (James), DE Charlotte hercegnőt öccse, Louis már nem! Az ő sorrendjükre már a 2013-ban hozott szabály érvényes.
Szintén ekkor hirdették ki, hogy nem kerülnek kizárásra azok, akik római katolikussal házasodnak. A változtatások közt szerepel, hogy ezután már csak a trónöröklési rend első hat tagjának kell engedélyt kérnie az uralkodótól a házasodáshoz. Ha ezt nem teszi meg vagy az uralkodó nem járul hozzá, akkor kizárják a trónöröklési sorrendből, de a házasság érvényes marad.
A trón örökösei a jelenleg aktuális sorrendben:
(az első 23 helyen álló örökös a néhai Királynő és Edinburgh hercegének közvetlen leszármazottja, az utánuk következők ezzel szemben Őfelsége oldalági rokonai)
- William, Wales hercege (szül. 1982)
- Wales-i George herceg (szül. 2013)
- Wales-i Charlotte hercegnő (szül. 2015)
- Wales-i Louis herceg (szül. 2018)
- Harry, Sussex hercege (szül. 1984)
- Sussex-i Archie herceg (szül. 2019)
- Sussex-i Lilibet hercegnő (szül. 2021)
- Andrew, York hercege (szül. 1960)
- Beatrice hercegnő (szül. 1988)
- Sienna Mapelli Mozzi (szül. 2021)
- Eugenie hercegnő (szül. 1990)
- August Brooksbank (szül. 2021)
- Ernest Brooksbank (szül. 2023)
- Edward, Edinburgh hercege (szül. 1964)
- James, Wessex grófja (szül. 2007)
- Lady Louise Mountbatten-Windsor (szül. 2003)
- Anne brit királyi hercegnő (szül. 1950)
- Peter Phillips (szül. 1977)
- Savannah Phillips (szül. 2010)
- Isla Phillips (szül. 2012)
- Zara Tindall (szül. 1981)
- Mia Tindall (szül. 2014)
- Lena Tindall (szül. 2018)
- Lucas Tindall (szül. 2021)
- David Armstrong-Jones, Snowdon második grófja
- Charles Armstrong-Jones, Lord Linley
- Lady Margarita Armstrong-Jones
- Lady Sarah Chatto
- Samuel Chatto
- Arthur Chatto
- Richard, Gloucester hercege
- Alexander Windsor, Ulster grófja
- Xan Windsor, Lord Culloden
- Lady Cosima Windsor
- Lady Davina Windsor
- Senna Lewis
- Tane Lewis
- Lady Rose Gilman
- Lyla Gilman
- Rufus Gilman
- Edward, Kent hercege
- George Windsor, St. Andrews grófja
- Lady Amelia Windsor
- Albert Windsor
- Leopold Windsor
- Louis Windsor
- Lady Helen Taylor
- Columbus Taylor
- Cassius Taylor
- Eloise Taylor
- Estella Taylor
- Kenti Michael herceg
- Lord Frederick Windsor
- Maud Windsor
- Isabella Windsor
- Lady Gabriella Kingston (szül. Windsor)
- Alexandra hercegnő, Lady Ogilvy
- James Ogilvy
- Alexander Ogilvy
- Flora Vesterberg (szül.Ogilvy)
- Marina Ogilvy
- Christian Mowatt
- Zenouska Mowatt