A Windsor krónikák által készített fordítás az eredeti cikk alapján: https://www.vogue.co.uk/article/prince-harry-jane-goodall-september-2019-issue
Borús nap van Windsorban, a szeszélyes időjárás miatt félő, hogy meg kell változtatni a legendás etológus Dr. Jane Goodall és a Sussex-i herceg közötti beszélgetés helyszínét.
“Jane miatt el fog állni az eső” – bíztat minket Mary Lewis, a Jane Goodall Intézet igazgatóhelyettese. Ezután, amint az kiderült, nemcsak az eső állt el Jane miatt – mi is megálltunk. Következzen egy őszinte beszélgetés a Vogue szeptemberi számából környezetről, felelősségről és klímaváltozásról
Harry herceg: Jane, Ön elsősorban és főként mint világhíres primatológus ismert, de egyszercsak elkezdett az emberekre és a természetvédelem körüli emberi problémákra koncentrálni. Mikor történt ez a váltás és miért?
Dr. Jane Goodall: 1986-ban történt – egy konferencia szervezésében vettem részt, amelyre olyan tudósokat hívtunk meg, akiktől többet tudhattunk meg a különböző környezetben élő csimpánzok viselkedéséről. Volt egy előadás a természetvédelemről és az orvosi kutatólaborokban tapasztalt életkörülményekről, ami abszolút sokkoló volt. Képtelen voltam aznap este elaludni. Tudósként érkeztem erre a konferenciára, de aktivistaként, a természet és az állatok szóvivőjeként távoztam. Az elhatározás akkor lett aztán végleges, amikor az apró Gombe vidék fölött repültem el, ami a ‘60-as és ‘70-es években az egyenlítői esőerdőövezet része volt. A ’90-es évekre viszont csak egy teljesen csupasz dombokkal körülvett kis esőerdősziget lett. Az emberek a túlélésért küzdöttek. Ez volt az a pont, amikor megértettem: ha nem segítünk ezeknek az embereknek, akkor értelme sincs megpróbálni megmenteni a csimpánzokat.
Úgy gondolja, az évek során nőtt ezeknek az ügyeknek a támogatottsága vagy nehezebb lett adományokat gyűjteni?
Több a támogatás és nőtt a tudatosság is. Ugyanakkor sokan közönyösek a téma iránt. Az üzenet, amelyet én próbálok átadni az az, hogy minden egyes ember minden egyes nap valamilyen hatással van a bolygóra. Te választod meg, mit vásárolsz és hogy az az áru honnan származik. De az első dolog, amit meg kell oldanunk, hogy mindez működjön az az, hogy csökkentsük a szegénységet. Mert ha igazán szegény vagy, ki fogod vágni az utolsó fát is, csak azért hogy megélj. El fogod fogadni a pénzt egy elefánt megöléséért, csak azért, hogy túlélj.
Óriási empátia van Önben minden állat iránt, főként az emberszabásúak iránt, és olyan kapcsolatot sikerült velük kialakítania, amilyet szinte senki másnak nem. Mit tanult meg, amíg a csimpánzokat tanulmányozta?
Be kell hogy valljam, hogy a világon a kedvenc állatom nem egy emberszabású, hanem egy kutya. Imádom a kutyákat. Amikor a Cambridge-i Egyetemre jártam, azt tanították nekem, hogy nem mondhatom, hogy a csimpánzoknak személyisége, gondolatai, érzelmei vannak, és nem adhatok nekik nevet, csak számokat; tárgyilagosnak kell maradnom. A kuyám tanított meg arra, amikor még kicsi voltam, hogy ez egy nagy tévedés! Megváltoztattuk a módot, ahogy a tudomány gondolkodik. Most már tanulhatsz az állatok intelligenciájáról és érzelmeiről. [Az emberek és a csimpánzok között a fő különbség az, hogy] mi kifejlesztettük a beszélt nyelvet. Én beszélhetek neked olyan dolgokról, amiket te nem láttál, és te is mesélhetsz nekem dolgokról – elmondhatjuk a saját nézőpontunkat. Szóval mégis hogy lehetséges az, hogy a bolygón valaha élt legintelligensebb lény, amely olyan rakétát küldött a Marsra, amiből kigurult egy kis robot, hogy fényképeket csináljon, azon dolgozik, hogy elpusztítsa az egyetlen otthonunkat? Úgy tűnik, van valami kapcsolati hiba az agy és a szív, a szeretet és az együttérzés között. És már nem az alapján döntünk, hogy “Ez milyen hatással lesz a jövőbeli generációkra?”, hanem az alapján, hogy “Ez milyen hatással lesz rám, épp ebben a pillanatban?”, “Ez milyen hatással lesz a következő választási kampányomra?”, “Ez milyen hatással lesz a részvényesek következő gyűlésére?”. Anyagiasak és kapzsiak lettünk, a világon mindenhol.
Mi vagyunk az egyetlen faj ezen a bolygón, amely úgy tűnik, azt gondolja, hogy ez a hely az övé és csakis az övé.
Őrültség azt gondolni, hogy lehetséges a végtelen gazdasági fejlődés egy olyan bolygón, ahol a természeti források végesek. Manapság rengeteg erőszak, háború és szenvedés van a világon, de a természet részei vagyunk, és ha képtelenek vagyunk megtanulni, hogyan éljünk vele harmóniában, akkor minden csak rosszabb lesz. Több lesz a konfliktus, az emberek harcolnak majd a utolsó darab termékeny földért, az utolsó csepp friss vízért.
Amit mindenkinek az eszébe kell vésnie: ezek a dolgok most történnek. Ebben a korban élünk. Mi vagyunk a békák abban a vízben, ami már elkezdett forrni. És ez igencsak félelmetes.
Most történik és már meg is történt. Ez félelmetes. Főleg hogy Önnek csak nemrég született kisgyereke.
[Nevet] Pontosan.
Hát ez sok mindent megváltoztat, ugye?
Sok mindent megváltoztat. Fura, de azt hiszem, azok miatt az emberek miatt, akikkel találkoztam és azok miatt a helyek miatt, amelyeket volt szerencsém meglátogatni, mindig is volt bennem egyfajta kapcsolat és szeretet a természet iránt. Kétségtelen, hogy most már másként látom a dolgokat. Mégis mindig is meg akartam próbálni és gondoskodni akartam róla, azelőtt is, hogy gyerekem lett volna és most, hogy remélem, lesznek még gyerekeim…
De azért ne olyan sok! [Nevet]
Kettő, maximum! De mindig is azt gondoltam: csak kölcsönbe kaptuk ezt a helyet. És ha valóban mindannyian annyira intelligensek vagyunk, vagy ha valóban annyira fejlettek vagyunk, mint azt gondoljuk, akkor képesnek kellene lennünk valami jobbat hátrahagyni a következő generációnak.
De gyakorlatilag fokozatosan ellopjuk a jövőjüket. Meg kell próbálnunk az okozott kár legalább egy részét helyrehozni, vagy legalább lelassítani a klímaváltozást.
Ami nagyon tetszik az Ön munkásságában az az, hogy a fiatalabb generációra koncentrál. [Amikor] elkezdi lehámozni az összes réteget, az összes tanított viselkedést, tanult viselkedést, tapasztalaton alapuló viselkedést, elkezdi mindezt lehámozni, és a nap végére mindannyian csak emberek vagyunk.
Főleg ha kisgyerekekről van szó, ott nincs különbség! Ők nem veszik észre, hogy “”Az én bőrőm fehér, az enyém meg fekete”, mígnem valaki nem mondja ezt meg nekik.
De ahogy a stigma öröklődik egyik generációról a másikra, úgy a világról, az életről és az emberekről alkotott véleményünket is tanuljuk. A családunktól tanuljuk, az idősebb generációtól tanuljuk, vagy a reklámokból, a környezetünktől. Tehát képesnek kell lennünk rá, hogy szélesebb látószöget alakítsunk ki. Hogy visszatérjünk a kérdésemre, hogyan hatott az emberekről alkotott véleményére az, amit a csimpánzoktól megtanult?
Hogy sok ösztönünk van. A csimpánzokat tanulmányozva és látva a sok hasonlóságot egyértelművé vált számomra, hogy öröklött agresszív hajlamunk van. Ha jól körülnézel a világban, mindenhol ezt látod. Ezt nem tanultuk. Csak…van. Dühösek vagyunk. Csak épp az agyunkkal korlátozzuk ezt.
Ez olyan, mint a nem tudatos előítéletek – sok ember nem érti, miért érez úgy, ahogy. Annak ellenére, hogy ha odamész valakihez és azt mondod: “Amit most mondtál, vagy ahogy épp viselkedtél, az rasszizmus” – azt fogja mondani: “Nem vagyok rasszista.” “Nem azt mondom, hogy rasszista vagy, csak azt mondom, hogy a nem tudatos előítéleteid alapján, vagyis az alapján, ahogy neveltek téged, a környezet alapján, amelyben felnőttél, arra lehet következtetni, hogy e szerint a nézőpont szerint – a nem tudatos nézőpontod szerint – valakire más szemmel fogsz nézni.” És ez az a pont, amikor az embernek el kell kezdenie megérteni a dolgot.
A gyerekeknek tanítják a gyűlöletet. Igazából megtanítják nekik, hogyan kell gyűlölni.
Azt csak tanulni lehet. Mit tanulhatunk a természettől? Az emberek mindig azt mondják, van a természet és vagyunk mi. De mi a részei vagyunk – mi magunk vagyunk a természet. Ha nem ismerjük el, hogy részei vagyunk ennek a körforgásnak, akkor mindig csak küzdeni fogunk ellene. Mivel annyira jók vagyunk a pusztításban, elkerülhetetlen, hogy a végén mi nyerünk és a természet veszít.
De nem nyerhetünk. Mert ha a természet veszít, az a mi végünket is jelenti. A természettől függünk, a tiszta levegőtől, a tiszta víztől.
Mindig arra gondolok, amikor újabb természeti katasztrófa történik, amikor megnövekszik a vulkánkitörések, a földrengések vagy az árvizek száma, hogy vajon hány jelet kell még adnia a természetnek, mire végre megértjük, és ráébredünk a kárra, a rombolásra, amit okozunk?
Úgy gondolom, néhány vezető beosztású ember tudja ezt. De ott van nekik az azonnali haszon, az azonnali nyereség…a kapzsiság. És másrészt ott vannak azok az emberek, akik úgy érzik, úgysem lehet tenni ellene semmit, úgyhogy “egyél, igyál és élvezd ki az életet, holnap talán meghalunk.” Emiatt fontos megérteni ezt az újfajta küzdelmet. Emiatt bízom annyira a fiatalokban.
Ők a megoldás. Azt mondom, “ők”, 34 éves vagyok, szóval én nem annyira…
Ön is még mindig ebbe a kategórába tartozik!
Igen? Akkor jó. Hú! Remélem, egész életemben fiatalos maradok.
Én az maradtam. Szóval Ön is az maradhat [nevet].
Hát ha a megfelelő emberek vesznek minket körül és a megfelelő dolgokat tesszük, és amíg a szívünkben gyerekek maradunk, felnőni is inkább élvezetes mintsem félelmetes.
Pontosan. És reméljük, hogy a korral csak bölcsebbek leszünk.
Igen, kétségtelenül bölcsebbek leszünk. Úgy gondolom, vagyis magamon azt vettem észre, hogy az élet a fejlődésről szól. Folyamatosan változunk, és ha nem gondolod, hogy minden nap tanulsz valamit, akkor az élet nagyon bonyolult lesz számodra.
Minden nap valami új, én is ezt szeretem. Meg kell értenünk, hogy az életünk minden napján valamilyen nyomot hagyunk. Ez az anyagiasság …Elhagytunk mindenféle spirituális kapcsolatot a természettel, ami pedig számomra nagyon fontos.
Bebizonyították, hogy a megfelelő pszichológiai fejlődéshez a gyerekeknek szüksége van arra, hogy kint legyenek a természetben. Ugyanakkor vannak gyerekek, akiknek esélye sincs arra, hogy kijussanak a természetbe. De számomra – és biztos vagyok benne, hogy az Ön számára is – a természet egyfajta gyógyír. Ingyen van. Ugyanakkor egyre több olyan embert ismerek meg, akik városban nőttek fel, teljesen elszigetelve a külvilágtól.
Emiatt fontosak a városi zöld fejlesztések: zöld falak, zöld tetők, nagy-nagy különbséget jelentenek.
Óriási különbséget jelentenek. Ez az egyik kérdés, amire szeretnék kitérni Önnel: mit tehetünk azért, hogy hassunk a jelenlegi és/vagy a jövendőbeli vezetőkre azokban az országokban, ahol a legnagyobb probléma a vadvilág és a természetvédelem?
Beszéltem néhány ilyen vezetővel, és ha olyan történeteket mesélsz nekik, amik a szívükig hatolnak, néha képesek megváltozni. Abban a pillanatban sosem tudod, milyen hatást ért el a beszélgetés. Épp Heathrow-ba mentem Londonból [taxival]. Nagyon fáradt voltam, hajnali 5 óra volt és [a taxisofőr] tudta, ki vagyok: “Ah, Ön pont olyan, mint a húgom, ő is mindig az állatokkal foglalkozik, pedig az emberekkel kellene, mindig menni akar, hogy kóbor kutyákon és macskákon segítsen, de nekem erre nincs időm.” Szóval átültem az anyósülésre és meséltem neki. Meséltem neki a csimpánzokról, történeteket, és hogy hogyan segítenek egymásnak, és hogy mennyire önzetlenek is tudnak lenni. Nem számított. De aztán, amikor megérkeztünk Heathrow-ba, nem volt aprója. 10 fonttal maradt adósom és ezt mondtam neki: “Add ezt a pénzt a húgodnak.” [Amikor] visszajöttem az USA-ból, egy levél várt a húgától: “Először is köszönöm az adományt. Másodszor mit csinált a bátyámmal?! Háromszor is eljött nekem segíteni!” Ha nem kaptam volna meg ezt a levelet, sosem tudtam volna meg. Szóval mindig megéri.
Mindig megéri. De olyan sok ember a világon azt mondja: “Mégis mit csinálsz, milyen hatása van ennek?” Néha képesnek kell lennünk azt mondani: “Nem tudom.”
Szerencsére én már látom a jeleket. Eleget éltem ahhoz, hogy lássam a munkám hatását.
A Root&Shoots mozgalommal kapcsolatban mi a legfontosabb eredménye?
Az, hogy megértetjük a fiatalokkal, hogy nyomot tudnak hagyni. Amikor 10 éves voltam, Afrikába akartam menni, és mindenki kinevetett. Csak édesanyám mondta, hogy “Ha igazán ezt akarod, akkor keményen kell dolgoznod, és ki kell használnod minden lehetőséget.” És szeretném, ha anya itt lenne és tudná, mennyi embertől hallom: “Jane, köszönöm, Öntől megtanultam, hogy én is képes vagyok rá, mert Ön is képes volt rá.”
Hogyan tud még remélni?
Először is ott vannak a fiatalok. Másodszor ez a fantasztikus emberi értelem. Rengeteg kárt okoztunk az értelmünkkel, sőt még mindig ezt tesszük, de egyre jobb, tiszta, zöld energiát használunk, és ha a kormány is támogatja, akkor sok ember energia-önellátóvá válhat. Szóval az értelem segíthet, hogy nagyobb harmóniában éljünk, és abban is segíthet, hogy mindannyian kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk. A következő lépés a természet visszaállítása. Már nincsenek csupasz dombok Gombe körül. Hihetetlen munkálatok zajlanak azokon a helyeken, amelyeket teljesen tönkretettünk. Az utolsó reményünk a hajthatatlan emberi lélek.
Jegyzetek:
Jane Goodall munkásságáról angolul itt olvashattok: www.janegoodall.org
Magyar nyelvű honlapjuk: www.janegoodall.hu
Facebookon Jane Goodall Intézet néven találjátok őket, a Roots&Shoot programról pedig az alábbi linken olvashattok: https://www.janegoodall.hu/pages/rootsandshoots.html
